egyedül ülök a gép előtt. egyedül egy hatalmas két emeletes lakásban. a hangfalból Natasha Bedinglield Soulmate című dala szól. úgy érzem megfulladok a tehetetlenségtől. attól, hogy maszk van előttem, s rózsaszín felleg. megfullaszt a bátortalanság, az önbizalom hiány és a gyengeség. az erővel teli emberek átveszik az irányítást, s hagyom, hogy lakatot rakjanak a szívemre, a számra. ki kel lenne lépni a csiga házból, és járni a saját utam tele bátorsággal, s csak szaladni az árral. tudom én döntésem, én lépésem. mégis csak állok, mint egy szobor, s semmit sem teszek. csak ilyenkor..mikor egyedül vagyok, csak akkor érzem a hiányát, hogy milyen jó lenne abban a tudatban lenni, hogy még itt van. igen hiányzik. s bárcsak a múlt visszatekerhető lenne. bárcsak máshogy viselkedtem volna, bárcsak törődtem volna vele. szeretnék sok mindent el őrről kezdeni, s jó irányba cselekedni. de ami megtörtént, az örökre a múltban rekedt és lehetetlen visszahozni. kavarognak az érzések.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése