mult

őszintén szólva..lehet az emberek úgy gondolják nem látszik és, hogy nem visel meg ha összeveszek valakivel. itt most nem összeveszésről van szó hanem távolodásról. már most hiány érzetem van. lehet nem látszik rajtam és azt veszik le, hogy ahhoz képest boldog vagyok és jó kedvű, pedig szívem mélyén megráznak az ilyen dolgok és rögtön hiányzik az az ember. hiányzik a múlt, a nyár mikor még feletébb jól éreztük magunkat. hiányzik a múlt. úgy érzem még helyre lehet hozni a dolgokat. mint mikor nyáron a meleg napsütésben ültünk és nevettünk. az volt az igazi élet. szeretném ha minden olyan lenne, mint volt. szeretném..nagyon szeretném.

(L)

úgy érzem magam, mint aki kezdi elveszíteni az eszét és megőrül. mintha kezdene előjönni a sötétség és elvenne tőlem mindent. mikor már kezdi azt hinni az ember, hogy minden rendben lesz..hát ez valahogy nem jön össze. mindig van valami. azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen volt. mint tavaly nyáron és tavasszal..nem akarok senkit sem elveszíteni.olyan egyedül érzem magam. jókedvű és boldog akarok lenni újra. úgy érzem újra a múltat akarom. elakarok menni újra oda ahova mindig jártunk. és megint azt akarom, hogy a baráti társaság úgy összejöjjön ahogyan régen. és azt akarom, hogy megint sírásig röhögjünk magunkat. és, hogy újra azok a tavaszi napok legyenek, mint régen voltak. :(

:(

úgy érzem mindenki csak távolodik..és nem jönnek közelebb akármennyire is szeretném. úgy érzem, hogy egyre többet csalódnak bennem az emberek. úgy érzem elfoglak veszíteni..mikor kijelentettem neked, hogy olyan érzésem van, hogy elfogunk távolodni te azt mondtad, hogy "jaj Laura mi sose fogunk eltávolodni ne higgyem ezt". igen.? és akkor most miért érzem azt, hogy nem tudlak hova tenni és, hogy ismeretlennek érezlek és már te is kezdesz távolabb menni.? leírnék neked mindent..de azt hinnéd egy hisztis picsa vagyok. úgy érzem elfogok veszíteni mindent és mindenkit. én ezt nem akarom..miért nem lehet minden rendben.? miért kell, hogy egy embernek legyenek rossz érzései.? bárcsak a jókat éreznénk.

csuuu

olyan furcsán érzem most magam..mint egy nyári borús napon. mint egy napon, mint mikor bent ülök a gépnél de valami arra késztet hogy menjek ki és csináljak azt amit akarok. érzem a lágy almás citromos nyalóka ízét. az egyben nyugodt és zajos dalt a fejemben, amit már ötödjére hallgatok egyhuzamban. mintha valakit vinnék magammal az útra de nem tehetem, mert nem tudnának jönni. mintha egy este lenne a tábor tűz mellettem..körbe a barátokkal. mintha elhaladnék melletted közbe lüktet a szívem de utána mintha nem is ismernélek..de hisz barátok vagyunk. mintha most jöttem volna haza egy hónapig tartó táborból és újra kéne kezdeni mindent. mintha egy égszínkék tónál állnék amit gyönyörű erdő vesz körül és mellettem a csónak amivel útnak indulhatnék. olyan érzésem van, hogy egy borús nyári napon elindulok a nagyvilágnak. mintha beülnék a kocsiba betenném a kedvenc CD-t és elhajtanék teljes gázzal New York éjszakai fényeihez.

bhoigbépi

elég szomorú, hogy ennyire leértékeled magad. pedig nem kéne..azt hiszed nem érsz semmit és, hogy nem szeretnek az emberek..pedig ez nem igaz csak olyan zárkózott vagy néha. hidd el szeretlek tudom most utálsz és nem hiszel nekem és elküldesz, hogy menjek és felejtselek el. de te ezt komolyan gondolod.? jól tudod, hogy úgysem hagyom, hogy csak úgy elküldj. mert nem hagyom azt ha egy barát abba akarja hagyni a barátságot.

heartless

olyan egyedül érzem magam. nem tudom miért, hisz itt aludt Piroska és hívtak is ki meg ma is hívtak, hogy menjek az ikrekkel. és mégis olyan egyedül érzem magam. mintha egy dobozba lennék bezárva és sose tudnék onnan kiszabadulni, a barátaim pedig kint állnának és mintha utálnának. lehet csak azért van, mert egyedül vagyok itthon. és rájöttem, hogy egyedül soha az életbe nem fogok tudni meglenni. anyukám azt mondja, hogy ha egy ember elhallgattatja az érzéseit és nem mondja ki a véleményét beteg lesz. lelki beteg. bűntudatom van úgy érzem mostanában nem foglalkozom az ikrekkel és ott hagyom őket. de nagyon szeretem őket. most úgy érzem én vagyok a heartless. mintha lenne egy széles folyó és egyedül állnék a jobb parton a barátaim pedig a bal parton, és akármennyire is szeretném nem megy az úszás. mintha futnék a magyarázat elől.

.

néha könnyebb lenne elmenekülni.

with

sétáltam a tó mentén, mindkét fülemben fül hallgató volt és a Laura marling-blackberry stone című dal ment rajta keresztül.a tó kristály tiszta volt és a nap sugarai fénylettek rajta. körülöttem csak kietlen puszta és mező a közepén pedig az a tó. miközben sétáltam egy tengerkék színű lepke szárnyalt el mellettem ami a vállamon helyezkedett el. mihelyt a vállamra ért a zene hallatára szállingózói kezdett, mintha ritmusra szárnyalna. mikor a dalnak vége lett a lepke átszállt a tóra és mihelyt egy víz csepp ért hozzá átváltozott emberré. valami furcsa volt benne. mintha már láttam volna valahol. a szívem zakatolt. a hátán gitár volt és énekelt. mikor közeledett hozzám az éneklése egyre halkabbá vált.a testem ledermedt se kezem se szemem se szám nem mozdult. mikor oda ért hozzám kezét kezemhez érintette majd átkarolt. a fülembe súgta, hogy e dal neked szól senki másnak és szájából sum41-with me című dal szólt. a szemébe néztem és nem tudtam levenni róla a tekintetem. mikor a dal véget ért megcsókolt majd eltűnt. és akkor abban a pillanatban rájöttem, hogy kell nekem.

nothing

úgy érzem én vagyok a hibás. de megértelek. nekem is rosszul esett volna. rájöttem mi volt a baj és igen én szúrtam el. lehet elefántot csinálok a bolhából és jobban kiborulok és sírok, emiatt de érzékeny vagyok és nem bírom elviselni ha az egyik legjobb barát nőm haragszik rám és rosszuk esik neki az amit tettem. nem gondolkodtam azon, hogy mit teszek csak mentem hirtelen. sajnálom. tudod, hogy nagyon szeretlek és nem akartalak megbántani. hisz rád mindig számíthatok és mindig kiálltál mellettem.szeretlek.(L)

csak egy sztori

egy hűvösebb őszi este sétáltam Miami utcáin. a nap már lenyugvóban volt a fülembe a fül hallgatóból max hang erőn szólt a kedvenc dalom. ábrándoztam és azon kaptam magam, hogy megállt az idő. a körülöttem lévő emberek abban a pillanatban ledermedtek. és ahogy néztem a ledermedt arcokat megrémültem. a szemekből kilehetett olvasni mi a jó és mi a rossz. bevallom sok ember szemében fájdalmat láttam. hangokat hallottam a fejemben..azt súgta fussak el. a nap lementéből hirtelen korom fekete sötétség lett. elkezdtem futni de mintha egy rossz álomba lennék és nem haladnék csak fáradnék. előttem nem sokkal halvány fényt láttam. minden erőmet belevetve próbáltam előre futni és csak futni. a szemből a könnycseppek lehullottak. nem tudtam még, hogy mi az a fény csak azt tudtam, hogy biztonságot fog nekem nyújtani. mikor a egyre közelebb értem a fényhez a szívem egyre hevesebben lüktetett. mikor oda értem egy fiú állt ott ás magához szorított és azt súgta "sose engedlek el". mikor a szemébe néztem biztonságot és melegséget éreztem. mikor ajkaink egymáshoz értek a szívem majd kiugrott a helyéről. és akkor abban a pillanatban felébredtem.

ess

július volt, egy pénteki nap. mindenki rohant New York utcáin a zuhogó eső elől. csak én voltam az aki egy térdig érő fehér könnyed ruhába, mezítláb kezembe a papucsommal nyugodtan sétáltam New York utcáján.az eső zuhogott a nap halványan az utcára szegezte sugarait.én csak nyugodtan sétáltam míg a körülöttem lévő emberek újság papírral vagy esernyővel a fejük fölött rohantak menedék alá.nem értettem, hogy egy ilyen csodás nyári napon miért rohan mindenki az eső alól ami kellemesen érintette hófehér bőrömet. nem törődtem azzal, hogy ki mit gondol rólam csak mosolyogva sétáltam tovább a szakadó esőben. a talpam már korom fekete volt a kosztól a hajamból csavarni lehetett a vizet a térdig érő krém színű ruhám mintha most lett volna kimosva olyan vizes volt. mikor az eső elállt a nap hatására halvány szivárvány keletkezett. mikor megláttam megálltam és az eget bámultam. a körülöttem lévő emberek rohantak a dolgukra a kis aktatáskákkal öltönybe és kosztümbe felöltözve míg én a kis városi kinézetemmel csurom vizesen az szivárványt bámultam.miközben eljöttek mellettem az emberek halkan hallottam, hogy rajtam nevetgélnek. nem törődve vele kívántam a szivárványtól egy olyan dolgot amire mindig is vágytam. a szivárvány elhalványult a kívánságom után és a szél hirtelen felkapta a baba rózsaszín színű sálamat ami egy férfi arcán landolt.oda rohantam és a kezembe nyomta a sálat. mikor felnéztem belenéztem mogyoró barna színű szemeibe...abban a pillanatban nem jött ki hang a számon akár mennyire is szerettem volna megszólalni.majd kezével hátra simította sötét szőke víztől meggyülemlett göndör hajam és a fülembe súgta megtaláltalak.

(L)

van még idő átsettenkedni a büfébe és angol órán trécselni és ülni az aulába csak, mert úgy van kedvünk. van még időnk idióta arcokat vágni és magyar órán fulladásig röhögni és percekig azon röhögni, hogy egymást nézzük nevetés közbe. van még rá időnk, hogy kimenjünk a Csónakázó tóhoz és piknikezzünk úgy, mint harmadikba osztályba. van még rá időnk, hogy felnőttek legyünk és mindenen aggódjunk...addig míg fel nem növünk csak szaladjunk a büfébe nevessünk egymáson és éljünk álom világba, mint a gyerekek. legyünk örökre gyerekek és ne válasszon el minket az, hogy külön iskolába kerülünk. itt a nyár amikor felettébb jól érezhetjük magunkat. köszönöm nektek ezeket az éveket csak ti.(L)

különben nem is tudom, hogy miért írtam le ezeket..talán túl érzelgem az egészet de nekem sokat jelentenek ezek az évek és a barátaim is hiszen 8 év alatt két igaz barátra és rengeteg haverra találtam rá.