dobogás

a borzongás járta át szívem,testem. ahogy ültem a verandán a zuhogó esőben, a könnycseppek hulltak ki a szememből, de a zuhogó eső elfojtotta őket. a kertben volt egy fa..és a fa tövében láttam őt ahogy ott ült, s nézett. közel volt, s egyben messze is. el érhetetlennek éreztem mégis kaphatónak. sírtam és csak sírtam...a borzongás érzésétől a tehetetlenségemtől. lépnem kellett volna a közelébe még sem tettem. lépnie kellett volna még sem tette. az eső egyre jobban zuhogott. tekintetem esőben ázott cipőm hegyére tettem. nem mertem oda nézni féltem. ahogy az eső zuhogott ahogy az eső hangja elnyomott minden hangot. a lépteit mégis meghallottam. nem néztem oda a szívem majd kiugrott, de mégis éreztem, hogy felém tart. a szél hevesen kezdett süvíteni a zuhogó esőből egyenesen vihar lett. nem voltam vele tisztában miért pont érte lüktet a szívem, de egy valamit tudtam azt, hogy KELL. ahogy egyre közelebb lépett tekintetem lassan felé szegeztem. már csak egy kar nyújtásnyi távolságra volt tőlem...majd mikor mellém ért elhaladt mellettem. ahogy a szél süvített hátam mögül arcomra fújt egy darab papírt. a papír szív alakú volt, s az állt rajta.. you and me together forever. a szívem kiesett a helyéről. mikor magam mögé néztem s láttam ahogy egy halvány mosolyt "dob' felém és tovább halad.