1/31/2010

sosetudom


érzelem.sose tudtam róla beszélni úgy érzem ez nem az én pályán. legszívesebben a csepegő eső alatt futkároznék a ragyogó napfényben egy szivárvány alatt. de van ilyen a valóságban? reményeim szerint igenis van ilyen. az elmúlt hetekben egy folytában bánatos bejegyzéseket írtam.! miért van ez!? miért nem lehet minden olyan, mint régen volt? nem törődtünk azzal, hogy kiröhögnek minket, nem érdekeltek vad idegenek véleménye. nem érdekeltek a külvilág énekeltünk az utcán röhögtünk az utcán olyan hang zavarral, hogy a város túlsó végébe lehetett hallani. mikor ugró iskoláztunk. mikor barbiztunk mikor egymás haját fésülgettük. miért nem lehet vissza forgatni az időt és újra 6 évesnek lenni?

1/30/2010

csendkérlek.


. utálom, hogy úgy érzem semmi sem jó minden más, mint régen. valaki azt mondta, hogy olyan mintha valakinekmindnekinek meg kell feleljek. de ez van meg kell szokni és el kell viselni. nagyon eltávolodtam egy valakitől aki régen a legjobb barátnőm volt most pedig szinte már beszélni sem tudunk miről. úgy érem vannak olyan barátaim akiknek nem merem meg mondani azt amit gondolok, mert félek, hogy összeveszünk és nekem állnak. félek mindentől. és azt sem tudom ki vagyok. és hogy ki legyek.

nothiiiiiiing


bevallom sose tudok semmit sem írni mostanában. úgy érzem az önbizalmam a legkisebb legkisebbjének a legkisebbje...nem tudom miért van ez. utálom, hogy mindig olyanok érdekelnek akiket nem ismerek és esélyem sincs hogy megismerjem és elegem van abból, hogy csak álmodozom és álmodozom és akkor felébredek, hogy miért is csinálom ezt? hisz ezek lehetetlenek. néha úgy érzem nem szeret senki. néha úgy érzem szeretnek. de mégis melyik az igaz? próbálok megfelelni embereknek de ez néha nem így megy. azért, mert nem cigizek és nem iszok pár ember úgy néz rám, hogy nézd már ez a csicskaaaaa. és néha annak is érzem magam aki a legkisebbek legkisebbje. ennyire még sose vártam az új életet de most kijelentem, hogy várom a gimnáziumot. hiányozni fognak az emberek az évfolyam hiányozni fog Piros és Hambi is de ennek így kell lennie. anyukám mindig azt mondja, hogy az általános iskolából való barátok sose maradnak meg. de én ezt nem szeretném. azt akarom, hogy a kapcsolatunk meg maradjon. mikor velem jött szembe egy ember olyan mintha magamat láttam volna csak fiúba. ez normális? ilyenkor fejbe csapnám magamat, mert ilyenkor azt érzem, hogy csak beképzelem magamnak. elsem tudod hinni hányszor úgy éreztem, hogy szánalmas vagyok. és mikor az érzésekről kéne beszélni úgy érzem magam mintha felkéne nőnöm és felnőttként viselkednem de én nem akarok úgy viselkedni. még gyerek akarok lenni aki élvezi az életet. nem ismerem magam és ismét összevisszaságokat írok össze vissza. :/

1/25/2010

sikamaka


mostanában olyan van, hogy mikor gép távolba vagyok áradnak belőlem az érzések amit leírnék mikor pedig géphez jutok sose írom le. úgy érzem valójában azt sem tudom ki vagyok vagy, hogy milyen a személyiségem...mikor a körülettem lévő emberek tombolnak és én is elkezdek úgy érzem az nem én vagyok. mikor leülök és csendbe maradok úgy érzem nem én vagyok. már nem tudom mit hidjek azzal kapcsolatban, hogy ki is vagyok én...ha üvöltök úgy érzem nem én vagyok, ha csendbe ülök akkor talán valamennyire azt érzem így kell maradni de abban sem vagyok biztos. semmiben sem vagyok biztos. szeretnék önmagam adni de hogy tudnám mikor azt sem tudom mit kéne adni?

1/15/2010

csi


ma minden felborult.tudom megváltoztam de megtanultam, hogy kikel álljak a saját igazamért. de itt nem én vagyok a lényeg. vagykitudjakialényeg. és most lesokkolt az agyam és nem tudok nem értek semmit. most úgy érzem bárcsak én se kaptam volna megy a jobb jegyet. és akkor talán nem lenne ez az egész. bárcsaknelennékés akkorsemlenneezazegész. úgy érzem életkedvem 0% sírhatnékom és tárgyak összezúzása 95% a többi 5 százalék zene mi más. hogy milyen akarok lenni? most talán úgy érzem, hogy egy olyan lány aki csiga házba él és sose bújik ki onnan és mindig másokon segít. VISSZA AKAROK BÚJNI A CSIGA HÁZBA. azt mondják, hogy jó hogy kibújtam a csiga házból...de mi ért ez anélkül ha úgy érzem semmi kedvem sincs per pillanat a világon lenni? újra az a lány akarok lenni aki nem áll ki az igazáért és akit kihasználnak ne kérdezd meg miért de most úgy érzem jobb lenne. mert mikor még a csiga házba voltam nem voltak a barátaimmal ekkora gondok. utáltam 2009et és reméltem, hogy 2010 jobban fog alakulni de úgy érzem 2010 lesz a legrosszabb év az eddigi életemben. most legszívesebben elbújnék minden elől.

1/11/2010

???


olyan érzésem van, mintha nem értenék semmit sem és minden gondolat kavarogna össze vissza és nem találnák a helyüket.

Szíved vitte mégis hallgattál,
Miatta láttad szebbnek kopott ruhád,
Miatta hitted, könnyebb az élet,
Csak nézted, hogyan megy tovább.

ma


ma olyan volt minden, mint régen annak ellenére, hogy tegnap este msnen azt gondoltam már nem akarok a barátom lenni. elhülyéskedtünk növényt gyönyömöszöltünk egymás szájába és törin együtt röhögtünk és ninetta azt mondta, hogy MI olyan jól elröhögónk minden órán és ez olyan jó érzéssel töltött el, hogy MI. azért látszik, hogy 10 éves ismerem és együtt pucsítottunk a közönségnek 5 évesen(: de most ismét olyan érzésem van, hogy nem akar a barátom lenni vagy csak én képzelem be magamnak de már én magam sem tudom. nem vagyok tisztába semmivel sem nem tudom mit akarok, hogy mi akarok lenni ha nagy leszek de ez nem csoda hisz sok velem egy idős nem tudja még. de azt reméltem 2010 jobb év lesz, mint 2009 olyan mintha egy rongy lennék. itt van feketepiros őt 3 éve tekintem barátnak és egyben annak aki megért. itt van év akit születésemtől ismerek és ő mindig rohan ha baj van és itt van derkovics akivel szintén lehet komoly dolgokról beszélgetni és számítani rá. egy személyt nem írtam le hisz a bejegyzés egy része róla szól.utálom 2010et itt a felvételi a központi és félek minden blogba leírom, hogy félek. félek, hogy mit fognak gondolni rólam ha bekerülök az álomiskolába félek, hogy milyen térsaségom lesz félek, hogy elvesztem a fontos embereket. vagy szőkének talán csak ideges percei voltak és úgy gondoltam nem akar barát lenni aj már paranoiás vagyok elegem van.

esik



néha úgy érzem olyan vagyok,mint egy összetaposott üveg amit lecseréltek több szem gyémántra.

1/08/2010

hullik.


szeretlek oké?gondolom most mindenki azt hiszi,hogy pasiról van szó.de barátról.úgy érzem mostanság az életem szilánkokra tört félek a felvételitől a barátaimmal nem rózsás a helyzet meg van egy dolog ami nem publikus.ha helyre akarom hozni a barátságot egy barátommal akkor a másik barátságom megy tönkre.iksz te vagy az aki megért hisz sok helyzetben ugyanúgy állunk mégis teljesen különbözünk. és te ipszilon te vagy az aki bíztat a dolgokra és ha a kedvem rossz feltudod dobni.gondolom kitaláltad,hogy két személyről van szó akiket kis korom óta ismerek és büszkén kijelenthetem igaz barátok.tudom sok mindent elrontottam de próbálom helyre hozni.ésnagyonszeretlektiteket.(L) és iksz sokszor volt úgy,hogy azon a ponton voltál,hogy hagyjuk ezt a barátságot de én sose hagytam,hogy ez bevalósuljon és nem is fog megvalósulni.szeretlek.

1/07/2010

nothing


kisebbségi komplesszus? hát...nem is tudom mostanában elég sokszor úgy érzem,hogy mindenki jóba van mindenkivel és csak én vagyok az aki "csicska" mindenkit jobban szeretnek. igen és most kéne,hogy fejbe vágjam magam,mert olyan szánalmas ez az ön sajnáltatás.bevallom sok sok dologtól félek sose rontottam ennyit a tanulmányaimban és 3 hét múlva felvételizek...befogok pánikolni és elfogom rontani az egészet.vagy mégsem? vissza térve az ön sajnáltatáshoz próbálom a szavaimat és mindent kordában tartani.próbálok megfelelni embereknek.szeretem a barátaim de néha úgy érzem,hogy szeretetem nem viszonzott.deeznemigaz.remélem...néha úgy érem fontosabb egy személynek a haverok,mint én és nekem már alig mond el valamit tudom tehetek róla.de én szeretem és egyik legjobb barátom.L és itt egy másik személy azt mondta eltávolodtunk egymástól és nem fogjuk tartania kapcsolatot gimibe...én nagyon szeretem és mondhatni ő az aki leginkább megért,mert sok helyzetben ugyanúgy vagyunk. szeretlek titeket barátaim(L)

1/05/2010

nemtudomxd


jó kedvem van.szeretem a barátaim. nemsokára Nóri szülinapja tegnap volt Grétáé és üzenem neki: boldog születés napot és nagyon szeretlek(:

amúgy félek. 3 hét múlva központit írok március ötödikén felvételezek januárt 15-én félév. és most minden függ minden.várom már az új embereket az új iskolát úgy érzem jó társaság lesz;) most nem tudok mit írni.holnap bepótolom:D

1/03/2010

huhát.


így,hogy 2010 lett minden másnak tűnik.olyan érzésem van mintha ez az év más lesz,mint a többi igaz is hisz felvételi új iskola új társaság.most senki ne értse félre de ebben a percben várom,hogy elmenjek az általános iskolából és új környezetbe lépjek. Miskolc-zrínyi.(L) nem olyan iskola,mint a többi. várom az újdonságot az új embereket az új élményeket az új éveket. 2009 nem olyan volt,mint amit vártam nem volt valami jó elvesztettem egy embert nem kaptam meg őt akiért akkor még oda voltam.igaz vannak jó részei is új haverok/barátok tesómmal is sokkal jobban kijövök.de remélem 2010 más lesz,mint az eddigi évek.(:

new


igen így január 3én boldog újévet mindenkinek(: nagyonjo volt ez a szilveszter.nem gondoltam,hogy velük fogom tölteni így spontán jött az egész : ) (L)