ess

július volt, egy pénteki nap. mindenki rohant New York utcáin a zuhogó eső elől. csak én voltam az aki egy térdig érő fehér könnyed ruhába, mezítláb kezembe a papucsommal nyugodtan sétáltam New York utcáján.az eső zuhogott a nap halványan az utcára szegezte sugarait.én csak nyugodtan sétáltam míg a körülöttem lévő emberek újság papírral vagy esernyővel a fejük fölött rohantak menedék alá.nem értettem, hogy egy ilyen csodás nyári napon miért rohan mindenki az eső alól ami kellemesen érintette hófehér bőrömet. nem törődtem azzal, hogy ki mit gondol rólam csak mosolyogva sétáltam tovább a szakadó esőben. a talpam már korom fekete volt a kosztól a hajamból csavarni lehetett a vizet a térdig érő krém színű ruhám mintha most lett volna kimosva olyan vizes volt. mikor az eső elállt a nap hatására halvány szivárvány keletkezett. mikor megláttam megálltam és az eget bámultam. a körülöttem lévő emberek rohantak a dolgukra a kis aktatáskákkal öltönybe és kosztümbe felöltözve míg én a kis városi kinézetemmel csurom vizesen az szivárványt bámultam.miközben eljöttek mellettem az emberek halkan hallottam, hogy rajtam nevetgélnek. nem törődve vele kívántam a szivárványtól egy olyan dolgot amire mindig is vágytam. a szivárvány elhalványult a kívánságom után és a szél hirtelen felkapta a baba rózsaszín színű sálamat ami egy férfi arcán landolt.oda rohantam és a kezembe nyomta a sálat. mikor felnéztem belenéztem mogyoró barna színű szemeibe...abban a pillanatban nem jött ki hang a számon akár mennyire is szerettem volna megszólalni.majd kezével hátra simította sötét szőke víztől meggyülemlett göndör hajam és a fülembe súgta megtaláltalak.