elégacímből

talán én jobban ragaszkodom az emberekhez, mint ők hozzám és ezért néha úgy érzem, hogy kicsi vagyok. jobban ragaszkodom a testvéremhez, mint ő hozzám azt mondják, hogy legyek benne biztos, hogy ha valami bajom esne ő fel ülne az első vonatra és haza jönne. de én ezt nem hiszem el. úgy gondolom ha nekem valami bajom esne ő ott maradna ahol van és azt mondaná oké. tegnap este úgy érzem magam mintha nem én lennék és csak egy álarc lenne előttem..tegnap este úgy érzem magam mintha nekem nem szabadna, hogy legyenek érzéseim nem tudom megfogalmazni a mondani valóm. egyszerűen úgy érzem magam mintha nem magamat adnám de hát hogy adjam magam miközben azt sem tudom melyik is vagyok én ? ha ordítani és merész dolgokat kell tenni úgy érzem nem én vagyok..ha meghúzódom és csendben vagyok már kevésbé érzem azt, hogy nem én vagyok. igazából nem tudom mikor érzem azt, hogy én vagyok vagy sem. új élet? új társaság? nem mondom ki a véleményem..az igazi véleményt a barátaimnak, mert függök az emberektől és úgy érzem már nincs saját véleményem. most ebben a pillanatban úgy érzem magam, mint akinek tiltott az, hogy legyenek érzései és akinek fel kell nőnie. miért nem lehetek egy 6 éves lány aki játék világban él? nem mondom ki az érzéseim és most is úgy érzem, hogy ez nem én vagyok, mert egyszerűen ha érzésekről írok mindig ezt érzem. ez normális? valaki pofozzon meg. most legszívesebben fel ülnék egy végtelenig járó vonatra és talán...TALÁN a világ másik felén leszállnék. de abban sem vagyok biztos. nem vagyok merész ember és sose vagyok benne a merész dolgokba én inkább csak szemmel figyelem a dolgokat de szívem mélyén úgy érzem én is benne akarok lenni és megtenném de nincs hozzá elég önbizalmam és bátorságom.