csak ülök egy padon és semmivel sem törődöm. a napot eltakarta az eső felhő a szél pedig gyengéden fújta el a bézs színű sálamat.a virágok szirmain eső cseppek ékeskedtek nem törődve vele csak álmodoztam és álmodoztam nem törődve a valósággal.és akkor elkapott egy érzés, hogy mi van ha nem válik valóra,mi van ha csalódom? és mikor kinyitottam a szemem ott állt előttem. azt hittem csak képzelődöm de mikor egy csepp eső esett az orrom hegyére szembesültem vele, hogy ez nem csupán álom hanem a valóság. először el sem hittem. én tudtam ki ő de ő nem, hogy én ki vagyok.egyre csak közeledett hozzám és a szívem ki akart ugrani a helyéről úgy kalapált. hallottam a lépteit és ahogy egyre közelebb jött a felhők eltávolodtak a naptól a virágok kezdtek kinyílni. mikor már csak egy kar nyújtásnyi választott el minket megállt és azt kérdezte te kivagy? ennél a kérdésnél lemeredtem és magam sem tudtam választ abban a pillanatban semmiben sem voltam biztos. az a karnyújtásnyi távolság egyre kisebb lett és közeledett.nem tudtam ki is ő valójában milyen ember és, hogy miért is ver a szívem ha látom. de mikor átkarolt abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy valami köt hozzá. de hogy mi azt nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése